4
Turkálás véletlenszerűen: adott zónából, adott könyv/személy karcaiból, stb.
Lali 168d iktatva bővebben

Több zónában is hasznos lenne, ha lenne egy a posztok között való véletlen ugrálás (pl. az Egyköltő egy vers zóna, sok zenés zóna, Tudomány zóna stb.)
Gyakorlatilag tényleg arról lenne szó, hogy bele-bele turkálhatnánk egy-egy adott tartalomgyűjteménybe. Tudom, hogy kézzel is lehet, de az sokkal lassabb. :-)


22
"Vázlat mentése" lehetőség

Pl. hosszabb karcok megírásánál, melyeket nem 5 perc megírni és megszerkeszteni, szerintem jó lehetőség lenne, ha egy félkész karcot elmenthetnénk piszkozatként, aztán ha kész, kikarcoljuk.


25
Kép eltávolítása utólag (észlelés, karc)

Jó lenne, ha utólag el lehetne távolítani csatolt képeket észlelésből vagy karcból.


10
Háromszor is Pro.

Elég sokszor előfordul, hogy egy témán belül megmutatnék több képet is, de ebben az esetben mindegyikhez külön karcot kell nyitnom, ami pedig már beleesik a spam kategóriába.
Arra gondoltam, hogy a Pro tagokkal rendelkezők nem kaphatnának-e olyan lehetőséget, hogy maximum 3 darab képet szépen egymás alá beilleszthessenek 1 karcon belül?


32
Hosszú karcok tartalmainak részleges megjelenítése

Nem tudom, mást is zavarnak-e a hosszabb, szinte kisregény tartalmú karcok.
Egy-két zónában főként gyakoriak (Pl. eladó könyveknél százon felüli címekből álló listák, a Molyok saját írásai zónában novellafejezetek)
Hosszadalmas a végiggörgetés, minden egyes ilyen jellegű posztot szűrni csupán a terjedelme alapján nem a legpraktikusabb.
Lényege: hat-nyolc sornyi tartalom megjelenítése után "tovább" gomb segítségével válna elérhetővé a teljes karc.


15
Karcok szerkesztése; kép törlése
Ixape 517d iktatva bővebben

Hiányolom azt a lehetőséget, hogy a karcokhoz feltöltött képeket ne csak cserélni, de törölni is lehessen.


24
Karcok közötti kereshetőség keresőszó megadásával

Gyakran keresem egy jóval korábbi karcomat (mondjuk egy évest), jó lenne ilyenkor ez a funkció pl.


23
Karc lezárása

Lehetne egy olyan funkció, hogy egy karchoz, ha ezt beállítom, ne lehessen egy idő után (vagy a beállítás) után hozzászólni, mert mondjuk már úgy érzem, hogy eléggé kibesztéltük a témát, de nem akarom törölni a karcot, mert másoknak még hasznos lehet.


-19
Legyen a karcoknak tárgyuk!

Sokkal könnyebb lenne a karcok között eligazodni, ha a rendszer megkövetelné a kötelező, 20 és 80 karakter közti hosszúságú "Tárgy:" mező kitöltését.


44
A karchoz csatolt könyvek kiadása/borítója utólag választható legyen.

Antikvár könyves karcnál jó lenne, ha nem az új kiadás látszódna.
Nem automatikus funkcióra gondolok, hanem csak a piros x mellett jó lenne a szokásos kis fogaskerék is. :)


41
Új karc, levél írásánál folyamatosan mentődjön a tartalom egy piszkozatba, melyet csak mi láthatnánk.

Sokszor jártam már úgy, hogy valamit írni szerettem volna, de elment a netem; leállt az oldal; újraindult a gépem vagy véletlenül elkattintottam...Gondolom más is járt már így, ez megoldaná ezeket a problémákat is.


128
Egy karcot több zónához is hozzá lehessen adni

Volt már, hogy dilemmáztam 2 zóna között, hogy egy bizonyos karchoz melyik zónát rendeljem hozzá, mert valószínűleg mindkettőben lett volna olyan, akit érint a dolog. Ilyenkor aztán, ha fontos, kétszer karcol az ember, egyiket társítja az egyik zónához, másikat a másikhoz. Ezt elkerülendő gondoltam arra, hogy talán érdemes lenne lehetővé tenni, hogy több zóna is csatolható legyen az adott karchoz (persze maximumot szabva hozzá, pl. max. 2 zónában helyezhető el ugyanaz a karc).


6
Könyvadatlap karc fülről egy kattintással jelzés küldése, ha "nem időtálló" könyves karc szerepel

Tudom, hogy szűrik, amennyire lehet, de így is rengeteg olvasásnál futok bele "most kaptam", "eladó", "hányadik olvasásom", stb. karcokba a könyvadatlapon. Jelenleg a karcnál csak a "sértő tartalom" vagy a "polcra helyezés" lehetősége adott. Ezek a karcok senkit sem sértenek, de nem " informatív, időtálló és olyan legyen, ami mindenki számára érdekes, aki a könyv iránt érdeklődik" (SÚGÓ). Jelenleg csak a fő adatlapról külön szöveges körbemagyarázással lehet ezeket jelezni, plusz linkelni az adott karcot. Egy "nem könyves karc" kattintással megoldható lenne, és nyilván felülvizsgálat tárgyát képezi, mint minden más hibajelzés.


11
Lehessen karcokat/kihívásokat megosztani a figyelőimmel.

Sokszor előfordul, hogy meglátok egy karcot/kihívást/eseményt, és úgy érzem, ez valószínűleg érdekelné a figyelőimet. Ilyenkor vagy be kell kukacolnom azt, aki konkrétan eszembe jut, vagy kiírnom egy saját karcot, amiben linkelem az eredetit. Sokkal jobb lenne, ha a facebookhoz hasonlóan rányomhatnék egy "megosztom" gombra, és akkor a figyelőim frissében is feljönne a karc.

Természetesen a megosztásokat lehessen ugyanúgy szűrni felhasználónként, ahogy minden mást is. (Azaz ha egy bizonyos figyeltem az összes aranyos kiscicás/életbölcsességes karcot megosztja, azt leszűrhessem, de a többiek megosztásait attól még lássam.)

Kiegészítés: legyen szigorúan tilos bármilyen kihíváshoz/nyereményjátékhoz megosztást kérni a résztvevőktől. (Ezzel elkerülve a floodolást.)


20
Karchoz lehessen egyszerre pl 2 vagy 3 képet feltenni

Főként ajándékozáskonál, vagy különleges könyvekkel dicsekedve belefutunk a problémába, hogy vagy kollázst készítünk (kicsik lesznek a képek) vagy képfeltöltésre tesszük fel a többi képet (külön link, telefonról nagyon körülményes) esetleg floodolunk a sok képpel külön karcban.
Jó lenne ha egy karcba mondjuk max 3 képet lehetne feltölteni, és lehetne lapozni közöttük, mikor nagyban megnyitjuk.


10
Nem közérdekű polcok / karcok / listák megjelenítése valahogy a könyvadatlapokon