2
Importálás goodreads-ről
kodoju 19d iktatva bővebben

Egy kedves barátnőm kérésére regisztráltam a molyra, alapvetően a goodreadsen vagyok aktív, váltani nem szeretnék. Viszont, hogy legyen értelme a molyon is fent lennem, nagyon örülnék, ha a goodreadsre töltögetett könyveim, értékeléseim importálhatóak lennének ide.


2
Borítók az olvasmánylistán

Szerintem az olvasmánylistán is meg lehetne jeleníteni az olvasott könyvek borítóját, mert, ha valaki sokat olvasott, könnyebb átlátni (szerintem) borítóval, mint listában felsorolva.
Szóval, javaslom, hogy az olvasmánylista oldalán is láthatóak legyenek a könyvek borítói, akár a kívánságlistán.


23
Minden listánál lehessen cimkékre szűrni (olvasmánylista, polc könyvei, kihíváshoz csatolt könyvek)

Egy majdnem kétezer könyves kihívásnál futottam bele a problémába, semmilyen módon nem lehet rendezi egy lista elemeit, ezen felül az engem érdeklő műfajú könyveket is szerettem volna szűrni. A másik eset: egyik figyeltem romantikus könyveket szeretne olvasni, gondoltam ajánlok neki azok közül, amiket én olvastam, ekkor szembesültem vele hogy a saját olvasmánylistámban sem tudok ilyesmire szűrni. Egy bizonyos mennyiség után ez már problémás.
Hab a tortán: mások olvasmánylistájában is jó lenne. :) Köszi!


22
közös olvasások

Ha megnézem valakinek az olvasmánylistáját, lehetne egy olyan gomb amire rányomva megjelenik, hogy melyek azok a könyvek amiket mind a ketten olvastunk. (Pl. "közös olvasások")


21
Irói Lista

Szép napot,

Jelenleg nincs funkció, ahol esetlegesen a pontos számot lehetne megismerni ki hány írótól olvasott már.
Olvasmánylista mellett lehetne egy írólista is így nagyobb szűrés és az esetleges könyvtestvérek egymásra találása is egyszerűbb lehet.


-3
Lehessen látni a könyvek adatlapján, hogy a molyoknak átlagosan mennyi időbe telt az olvasás

A pontos olvasási dátumok alapján kiszámolható, hogy egy adott kötetet átlagosan hány (óra) nap alatt olvastak el a molyok.
A rövid kötetek (<150 oldal) mondjuk nem számítanának, mert nyilván pár óra alatt elolvashatók és nem minden moly jelöli percre pontosan az olvasás befejezését.
Szerintem segíthetne ez az adat azoknak, akik tudni szeretnék, hogy egy adott könyvvel milyen gyorsan lehet haladni (pl kötelezőknél, vagy ha kihívásra kell) vagy szeretnék tudni, az átlaghoz képest milyen az ő olvasási sebességük.


21
Mit olvasnak a figyeltjeim?

Nem tudom, ki hogy van vele, de én örülnék egy ilyen nevű gombnak/menünek.
Mit olvasnak a figyeltjeim?
Mert olyan jó lenne néha megnézni ki mit olvas, de nem úgy, hogy látom a frissben vagy a figyeltem adatlapján (ez amúgy is csak egyesével lehetséges). Sokszor előfordul, hogy nehezen tudom eldönteni, mit olvassak, és ebben ez a gomb vagy menü is segítség lehetne. :)


26
Újraolvasás jelölése

Az újraolvasás jelölésének lehetősége egy adott könyvnél. Nekem nagyon hiányzik, mert rendszeresen újraolvasok könyveket, és nem akarom új olvasásként jelölni, de szeretném feltüntetni, hogy „már megint” ezt, és ezt a könyvet olvasom. :)
Úgy emlékszem, hogy évekkel ezelőtt volt ilyen funkció. (Bár lehet keverem valamivel.)
Nagyon boldog lennék, ha sikerülne megoldani! :) (de szerintem ezzel nem vagyok egyedül, hozzászólásokban, karcokban többször felbukkant már a funkció hiánya)


19
Havi rendezés olvasmánylistáknál

Lehessen látni ne csak év alapján az olvasásokat, hanem hónap szerint is.
Mondjuk miután kiválasztjuk az adott évet, akkor azon belül lehetne hónapok szerint is böngészgetni, hogy mikor mit olvastunk.


5
Könyv és képregény

Talán ehhez már túl késő van, de az Olvasmánylistánál lehetne olyan opció hogy "Csak a könyvek" és "Csak a képregények", hasonlóan mint Snitten a Filmnézéseknél ("Csak a filmek", "Csak a sorozatok", "Csak a minisorozatok") vagy Gremlinen a Játszásoknál ("Csak a videojátékok", "Csak a társasjátékok").


-10
Olvasásnál a "jegyzetek" másnak is látható legyen

Nem értem, az új szerzeményeknél vagy kívánság/várólistán miért láthatja mindenki a jegyzetekbe írt dolgokat, és az olvasásoknál miért csak én. Lehetne beállítható, ha valakinek mégis valamilyen titkos információt kell magának felírjon oda... :D De én örülnék, ha a figyelőim látnák az oda írt dolgokat.


28
Olvasmánylista mentése szövegfájlként (a magánkönyvtárhoz hasonlóan)

Lehessen kimenteni szövegfájlként az olvasmánylistát is (ahogy a magánkönyvtárat lehet).


-16
Listán bejelölt könyv kerüljön át automatikusan az olvasmánylistába is

Viszonylag új tagként, de több száz korábbi olvasással nagyon időigényes az olvasmányok felvétele. Legalább 5-6 kattintás egy könyv, így pl. egy 30as lista felvétele beletelik több mint egy órába. Ezzel ellentétben a listán való bejelölés csak egy gombnyomás, és ha ezek a könyvek átkerülnének a korábbi olvasmányok listára (természetesen dátum nélkül), akkor sokkal gyorsabban ki lehetne tölteni az olvasmányok részt.


13
"Szöveges értékelés nélküli" listából ne "Én és a könyv" linkre lépjen
mrsp 319d iktatva bővebben

Ha az olvasmányaim közül a szöveges értékelés nélküli listáról rákattintok egy könyv címére, egyből a könyv "én és a könyv" lapjára visz. Ehelyett vihetne egyből a könyvadatlapra, mivel nyilván azért kattint rá az ember, hogy pótolja a szöveges értékelést, és akkor ez egy plusz "nyűg", hogy még a könyvadatlapra vissza kell menni.

(Tudom, nagy problémáim vannak, de a 20. alkalom után kifejezetten idegesítő, és nem látom hasznát sem, hogy miért kellene nekem az én és a könyv lap.)


67
Ideiglenesen félretettem

Ha már van befejeztem és félbehagytam lehetőség az aktuális olvasmányainknál, szerintem lehetne ideiglenesen félretettem gomb is. Akkor nyomhatnak rá a molyok, ha egy könyvet jelenleg nem olvasnak, de tervezik folytatni, viszont nem előlről kezdenék, hanem onnan folytatnák ahol abbahagyták.


35
Éves olvasmánylistát is lehessen szűrni
Jaina 481d iktatva bővebben

Jó lenne, ha az adott éves olvasásokat lehetne hasonlóképp szűrni, rendezni, mint a polcokat illetve szerzőknél szereplő könyveket. Például ne csak időpont szerinti sorrendet lehessen beállítani, hanem ABC-rendbe rendezni vagy épp cimkék alapján lehessen szűrni. Viszonylag sok olvasásom van erre az évre és már elég nehéz kezelni őket, ha valami konkrét információt szeretnék kiszűrni (pl. egy adott szerzőzől, vagy egy adott műfajból mennyi és milyen könyvet olvastam)


9
Felolvasás

Lehetne egy "felolvasom" gomb is a könyvek mellett, ahova akkor kell kattintani, amikor az anyukák/apukák a gyereküknek olvasnak fel. Az olvasmányok között külön színnel jelenne mondjuk meg, vagy külön fül lehetne neki a profilon és akkor más kategóriába is esne. Vagy akár akkor is lehet rá kattintani, ha valaki látássérült embernek olvas fel és felveszi. Össze is lehetne kötni a molyos adatbázist a hangoskönyves adatbázissal, de persze ez már messzemenő terv.


11
Olvasáshoz kiadás társításánál lehessen a saját példányt kiválasztani

Mármint ne kelljen a teljes kiadási listában keresgélni, mert az néha igencsak hosszadalmas lehet. Nem automatikus társításra gondolok, hanem mondjuk ahol a kiadást ki lehet választani, ott esetleg egy plusz fülre, hogy saját példányok (mert lehet, hogy több kiadásban is megvan), vagy netán egy ilyen gombra az olvasás szerkesztési felületén.


15
Az olvasmánylistáról lehessen egyszerűbben eljutni a könyv adatlapjára.

Eddig ha az összesített olvasmánylistán rákattintottam a könyv címére, és kijött az Én és a könyv a felugró ablakban, a címsorban szerepelt a könyv címe is, így egy kattintással el lehetett jutni az adatlapjára. Ezt szerintem vissza kellene hozni, mert így sokkal több kattintás.


3
Saját könyv, vagy korábbi olvasás rögzítésénél felugró ablak, ha volt már.

Privátban már írtam, hogy könyvtáramban néhány könyvet, vagy a könyv olvasását véletlenül többször regiztem, és utólag kellet törölgetni. Ezt megelőzendő felugorhatna egy ablak ,hogy pl: "Ez a könyv már szerepel a könyvtáradban! Biztos szeretnél még egy példányt?" Vagy: "Ezt a könyvet már megjelölted olvasottként! Biztos szeretnéd még egyszer?"
Köszi!


15
havi kedvenc

lehetne olyat is hogy minden honap vegen mindenki kijelolhet a havi olvasmanylistajabol egy konyvet ami a legjobban tetszett neki abban a honapban


39
Olvasmánylistán belül lehessen címkék szerint rendezni a könyveket

Lehetne egy "mérő", ami mutatja, hogy X számú elolvasott könyvből hány fantasy, sci-fi, stb. Hány amerikai vagy más nemzetiségű és így tovább.


30
Várólistás könyv olvasásának megkezdésekor ne csak a "sárga" megjegyzés, hanem a kommentek is kerüljenek át az olvasáshoz.

Amikor egy várólistás könyvet elkezdek olvasni a "Most olvasom" gombbal, az automatikusan törlődik a várólistámról. Van egy tök jó új funkció, hogy a várólista-elemekhez írt megjegyzés (tipikusan "melyik kihívásra akartam ezt elolvasni?") átkerül a frissen elkezdett olvasáshoz: http://moly.hu/bejegyzesek/most-olvasom-jobban

Jó lenne, ha a megjegyzés mellett a kommentek is átkerülnének, mert időnként tök jó beszélgetések alakulnak ki a várólistás könyvek alatt, amik jelenleg az olvasás megkezdésekor örökre eltűnnek.

Kapcsolódó ötlet (ugyanez kívánságlistával): http://meta.moly.hu/posts/706


19
Hangoskönyv esetén legyen lehetőség percben megadni az épp aktuális olvasási/hallgatási állapotot (oldalszám helyett)
schummyka 642d iktatva

-11
Hangoskönyvek kikerülése az Olvasmánylistából

Szerintem az, hogy az Olvasmánylistában jelennek meg a meghallgatott hangoskönyvek teljesen eltorzítja az éves olvasások számát, sokszor irreálisan magas számra. A hangoskönyv egy teljesen más kategória, mint az "igazi" olvasós könyv, így érdemes lenne egy külön fület nyitni rá pl. Meghallgatott hangoskönyvek névvel, hogy aki olvasás mellett/helyett csak meghallgatott egyes műveket, az ide tudja őket rakni.


-9
Automatikus kiadás társítás egy kiadásos könyvek esetén

Jó lenne, ha azon könyveknél, ahol egyetlen kiadásban jelent meg a könyv, automatikusan társítaná a moly a kiadást a saját példány, olvasás, idézet stb. esetén.


-5
Más betűszínű legyen az olvasott könyv a listában (opcionálisan beállítható)

Szerintem jobban áttekinthető lenne, ha nem vastag betűvel (vagy nem csak ezzel) különböztetné meg az oldal az olvasott v még nem olvasott könyveket, hanem opcionálisan választható lenne egy más betűszín is, pl. zöld, kék esetleg piros v más feketétől erősen eltérő szín.


25
Olvasott/megszerzett könyvnél kiadás választásakor jelenjen meg puha, vagy kemény kötés

Sokszor mikor molyolok, nincs a kezemben, vagy a közelemben a kérdéses könyv, és ha már társítjuk a kiadásnál azt, hogy puha kötés, vagy keménytáblás, jó lenne, ha olvasáshoz társításnál, vagy megszerzett példánynál látnám melyik is az. Utólag tuti elfelejtem megnézni és pótolni.


21
Lehessen kilistázni azokat az olvasmányokat ill. magánkönyvtári példányokat, amikhez nincs kiadás rendelve.

Az olvasásokat ki lehet listázni kerülőúton (évek szerinti bontásban meg kell keresni a "körülbelüli" oldalszámmal rendelkező könyveket), de a magánkönyvtári példányokhoz nem találtam ilyen funkciót.


-21
Az olvasásoknál jelenjen meg a könyv eredeti megjelenés éve.

Ha nézegetem a figyeltjeim olvasásait, szívesen látnám, hogy mikori könyvet olvas, anélkül, hogy a könyv adatlapjára kattintanék.


9
saját könyvnél a "most olvasom" esetén automata kiadás társítás

Arra gondolok, hogy a moly által generált egyedi könyvazonosítóra kattintva (pl. 1z63n31) a megjelenő oldalon is legyen egy "Most olvasom" gomb. Ha erre kattintunk, akkor automatikusan ismerje fel a rendszer h az általunk (remélhetőleg korábban) megadott kiadást olvassuk az adott könyvből.


17
"Én és a könyv" az olvasmánylistán

Nem lenne rossz, ha lista, hozzászólás, stb. készítéshez nem kellene minden egyes könyv adatlapját megnyitni, hanem egyszerűen a link másolásával 100 könyv "én és a könyv" linkje gyorsan elkészíthető lenne. Ez az olvasások linkkel megtehető jelenleg is....


-5
Olvasásnál lehessen jelölni, ha MEK-ből olvasok valamit.

Jó lenne, ha a MEK-ről olvasott műveket valahogy lehetne jelölni az olvasások között. Előfordul, hogy egy hosszabb mű nem jelent meg önálló kiadásban, viszont a MEK-ről el lehet olvasni, így problémás az olvasás jelölése. (Esetleg lehetne e-könyvként, MEK "Kiadásnak" felvinni a kiadások közé - mondjuk valamilyen minimális hosszúsági kritériummal, hogy verseket egyesével ne lehessen külön-külön kiadásnak felvinni)


1
"Olvasások" fül

Észrevettem, hogy egy csomó mindenhez - kihívások, karcok, zónák stb. - van elérési link, csak éppen az olvasásokhoz nincsen. Az oldal létezik (http://moly.hu/olvasasok/), link viszont nincs hozzá.


136
Kiadás vagy borító választását felajánlani olvasás megkezdése/magánkönyvtári darab hozzáadása/értékelés írása esetén.

Ha megnyomom a gombot, jöjjön a választó popup ablak. (Melyik kiadás? és Nem társítok hozzá most kiadást opció.)


49
A polcokat és a saját olvasmánylistát is lehessen címkék szerint szűrni.

Így rá lehetne keresni pl. arra, hogy ebben az évben vagy épp összesen hány zombis/kutyás/horror/angol nyelvű könyvet olvastam... :)


-5
"Most olvasom" jelölésnél automatikusan társítsa az olvasást a könyvtáramban lévő kiadással

Ha egy példányom van, akkor vélhetően azt kezdtem el olvasni, így a kiadást / oldalszámot automatikusan társítani lehet a könyvtáramban lévővel.


114
Olvasmánylistánál legyen egy fül, amire rákattintva megjelenik melyik szerzőtől mennyi könyvet olvastam eddig

217
Több művet tartalmazó könyv esetén külön lehessen jelölni, hogy mit olvastunk belőle

Mondjuk 3 (kis)regényt tartalmazó könyv esetén