3
Nemek szerinti bontás az értékeléseknél

A félreértések elkerülése végett: ez NEM szexizmus.
Az értékelések jelenleg nem hordoznak elég információt.
Ha látok egy könyvet jó értékeléssel, semmi nem árulja el hogy most 99 középiskolás lány értékelte fel, 50-50%-ban felnőtt olvasók mindkét nemből, vagy csak pasik.
Így fennáll a veszély hogy
- belefutok egy nagyipornóba angol romantika helyett
- kihagyok egy szépirodalmi művet mondván nagyipornó stb.
Nyilván a gyengébbik nemnek is akadhatnak hasonló félelmeik, én csak a magaméról beszélhetek.
A matekos rész kidolgozásának örömeit meghagyom a programozóknak, de szívesen segítek.


7
Összes értékelés menüben cimkék használata
pepege 24d iktatva bővebben

A Merítés szerkesztésnél, a friss tartalmak kereséséhez segítség lenne, ha az összes értékelés menüben (https://moly.hu/ertekelesek/osszes) lenne lehetőség cimkéket megadni és az alapján szűrni a találatokat.


12
Életkor szerinti szűrés az értékeléseknél

Kedves Molyok, @Bence!
Létezik olyan szűrő a molyon, ahol a könyvek értékelésénél szűrni tudom az értékelők életkorát? Mert sajnos azt tapasztalom, hogy így 40-hez közel már nem feltétlenül egyezik a tinikkel az ízlésvilágom, és mivel úgy látom, hogy a fiatalabb korosztály került hangsúlyba a molyon (vagy legalábbis az értékeléseknél), kissé torzítanak azok…értem ezt azon, hogy mondjuk a „legjobb kortárs irodalom” 100-as listája nyilván egészen máshogy alakulna, ha mondjuk a 20-as korcsoport alakítja vagy a 60-as.Puszi <3


5
Értékelések szűkítése
Saoi 40d iktatva bővebben

Az értékelések között ne csak azokra lehessen szűkíteni a kört amit már olvastam hanem ami fent van a várólistámon.
Nagy segítség lenne amikor nem tudok dönteni hogy mi legyen a következő.


15
Mit jelentenek a különböző csillagok?

Néha bajban vagyok, hogy mégis hány csillagot adjak egy könyvnek. A Goodreads-en szerintem jó megoldás, hogy le van írva, melyik mit jelent (például 3 csillag: it was ok, stb.). Molyon is lehetne hasonló.


63
Legyen egy tag értékeléseinek rendezésekor "Amiket én is olvastam" opció

Gyakran nézem meg a friss figyelőim, vagy a figyelni tervezett személy értékeléseit, hogy mennyire "passzolunk" véleményileg. Ezt azzal "szűröm", hogy a sötétebbel kiemelt címeket keresem (ugye jelenleg így adja ki azokat, amiket már én is olvastam). Több száz könyvnél viszont, egy választható opcióval jóval gyorsabb lenne.
(Jelenleg csak csillagozás mértéke szerinti szűrés, csak csillagozott, csak szöveges, illetve mind lehetőségek vannak.)


-4
Egy értékelés "fejlécén" lehessen látni a könyvtesósági hasonlósági százalékot

Mikor új könyvet keresek olvasásra, nagyon fontos számomra, hogy mások mit írtak róla, hiszen végül is nem nagyon tudom más alapján eldönteni, hogy az amúgy szimpatikus könyvet valóban érdemes lenne-e elolvasnom.
De az a baj, hogy nem igazán tudom eldönteni, hogy kinek is a véleményére (értékelésére) hagyatkozzak. Ebben segít a könyvtesóság, de sokszor nem onnét indulnék ki, hanem egy könyvből. Ha a 'Értékelések' (a 'Kiemelt értékelések'-et is de értem) részben fel lenne tüntetve, hogy az illető ízlése mennyire hasonlít az enyémre (pl. a könyvtesó hasonlóság), akkor ezen információ segítségével, a számomra releváns vélemények alapján sokkal nagyobb eséllyel választanék olyan könyvet, ami nekem is bejön.


29
Egy könyv értékeléseinél csak annyi csillagos értékelésekre lehessen szűrni, amilyenek vannak.

Egy könyv értékeléseinél (pl. http://moly.hu/konyvek/andy-weir-a-marsi/ertekelesek) van egy legördülő lista, amivel ki lehet választani, hogy milyen csillagozású értékeléseket akarunk látni. Jó lenne, ha ebben a listában csak azok a számok jelennének meg, amikre nem lesz üres a találati lista. (Ha pl. egy könyvnek csak fél, 4,5 és 5 csillagos értékelései vannak, akkor ne jelenjenek meg egytől 4-ig a számok.) A megjelenítés vegye figyelembe a "csak szöveges" és a "spoilermentes" opciókat is.

Az ötlet az itt felmerült problémákra próbál megoldást adni: http://meta.moly.hu/posts/713


-15
Az értékeléseket lehessen aszerint listázni, hogy hány csillagosak (pl.: "Csak az 5, 1, stb. csillagos értékelések megjelenítése")

A szöveges értékelések közül a leghasznosabbnak azokat tartom, amelyekhez alacsony csillagos értékelés társul, mert ezekből derül ki a legjobban, hogy mik az adott könyv gyenge pontjai. Jó lenne egy olyan funkció, amely lehetővé tenné, hogy csak azokat a szöveges értékeléseket jelenítse meg, amelyeknek az írója egy bizonyos számú csillagot adott. (Az 5 csillagot adók gyakran csak néhány elismerő szót írnak, aki viszont 1-1,5 csillagot ad, az rendszerint meg is indokolja, hogy miért nem tetszett neki az adott könyv, milyen hibákat vélt benne felfedezni.)
Szóval szerintem a negatív értékelések mondanak el a legtöbbet egy könyvről, és szeretném, ha lehetne _csak_ ezeket megjeleníteni. Ahol nincs sok értékelés, ott még oké, végiggörgetem és csak a 3-nál kevesebb csillagosokat olvasom el, de több száz értékelést képtelenség végiggörgetni.

Megoldás alternatíva lehetne egy olyan gomb is, hogy "Csak a 3 csillagosnál kevesebb / csak a legalább 3,5 csillagos értékelések megjelenítése".


-3
"Politikai tartalom" figyelmeztetés

Elég sok aktuál vagy régebbi politikai könyv van a molyon.
Elég nehéz értékelni valamilyen vélemény kifejtése nélkül, talán nem is szerencsés. Nagyon jó lenne az értékeléseknél, szigorúan ilyen könyveknél egy olyan mint a felnőtt tartalom jelzés és egy kicsit nagyobb szabadság a teljes tiltás helyett.


15
Egy könyv különböző nyelvű példányaihoz írt értékelései legyenek láthatóak minden adatlapon

Ha egy könyvet angolul olvasok, de a legtöbben magyarul olvasták, akkor a magyar változathoz írt értékeléseket is lássam az angol (francia, finn, szuahéli...) nyelvű kiadás adatlapján is. Persze valahogyan elválasztva.


-6
Súlyozott értékelés

Mindenki más, másképpen értékel, van aki öt csillagot ad mindennek mert már az is kedvencelést érdemel mert elolvasta, másoknál három csillag az alap könyv és évek során 2X adott öt csillagot.
Tehát azt ötöltem ki, hogy mindenkinél legyen egy csillagozási átlag és ehhez viszonyítva legyen egy alternatív !! érték ami azt jelzi plusz vagy mínusz tartományban mennyivel tér el a könyv értékelése az értékelők átlagától.
Érdekes adat lenne, hangsúlyozom nem a csillagozás helyett, hanem mellette mint kiegészítő információ.


-2
Különböző csillagozási rendszer.

Mivel manapság katasztrofális állapotokat mutat a magyar könyvkiadás minőség ellenőrzése, ezért arra gondoltam, hogy jó lenne egy olyan csillagozási rendszer, ahol külön lehetne értékelni a történetet, és külön magát a terméket.
Így az olvasók képet kaphatnának arról, hogy melyikek a leggyengébb/legjobb minőségi kiadók az országban, amiből pedig össze lehetne állítani egy éves listát, hogy az adott évben melyik kiadó volt a leggyatrább és melyik a legjobb.
Egyfajta statisztikai közlés mindenki felé, akit érdekelnek az olyan adatok, hogy hol tart jelenleg a magyar könyvkiadás minősége (személyes vélemény: nagyon mélyen, sajnos).
Ebből a statisztikából talán maguk a kiadók is tanulhatnának, (feltéve, ha van önbecsülésük), és talán, TALÁN képesek lehetnének a fejlődésre, és elindulni az igényesség felé vezető úton.

A továbbiakban akár virtuális díjakat is lehetne osztani, amit a kiadói profilok mellett mutatna az oldal, mint a molyoknál a kitüntetések. :)
Legigényesebb kiadó, legkedvesebb eladók, illetve vica versa. Legigénytelenebb kiadó, legbarátságtalanabb eladók. Pozitív vagy negatív csalódások.
Tudom, hogy mindenkinek fáj ha a hibáival szembesítik, de az ember csak ebből tanul. Illetve könyörgöm, fizetünk érte, szóval az lenne a minimum, hogy elvárható legyen a nagybetűs minőség.


-3
Még meg nem jelent könyvet ne lehessen értékelni a megjelenése dátumáig.

9
Az összes értékelésem egyetlen gombbal való lenyitása

Vagy keresés az értékeléseim között, ugyanúgy, mint az üzeneteknél.

Jelenleg csupán 300+ értékelésem van, így ha valamit keresni akarok benne, nem túlzottan sok idő, mire mindet egyesével lenyitogatom és Ctrl+F-fel megkeresem, amit akarok, de ezres nagyságrendnél ez már igenis problémás.
Tudom sok olvasmányomról, hogy egyszer újra akarom olvasni és tudom is, hogy ezt anno az értékelésben leírtam, de ekkora számnál minden egyes darabra lehetetlenség emlékezni, így félő, hogy valamit kihagyok.
Nem beszélve arról, ha csak egyszerű említést tettem valamiről/valakiről, aminek nem tudom a pontos helyét, csak magát a tényt. Rengeteg mindent összeír az ember a véleménynyilvánításában, amit később fontosnak tarthat és újra előjöhet.

A fenti ötletek valamelyike nagy könnyebbség lenne.


106
Ne lehesen értékelni, olvasás nélkül

Tudom kicsit zaccos, de most futottam bele a Damu könyvnél (több ilyet is olvastam már másik könyvnél) az első értékelés fülszöveg alapján ad fél csillagot, utána bevallja nem is olvasta (nem is fogja) a többit.
Persze a vélemény szabad, de akkor is.
Persze könnyű kihozni egy olvasást is, senki nem tudja ellenőrizni, feljelenti pedig igazából nincs miért, ez a véleménye csak szóval izé....


-20
A könyvek értékelésénél tíz csillag legyen a maximum.

Úgy vettem észre hogy az ötfokú skálát sokan nagyon random módon használják (pl: 3 csillag az már egy "rossz könyvélmény"..stb.), és ez torzítja az összképet. Egy tízes skálán (fél csillagok nélkül) talán jobban érzékelnék az olvasók, hogy hány csillag egy közepes könyv, mennyi egy jó, de nem kiemelkedő...stb. (tudom, hogy a fél csillagok miatt most is olyan, mintha tizes skálán mozogna, de valahogy ezekkel a fél csillagokkal sok olvasó nem törődik annyira, vagy nem is tudom, mi lehet az oka.)


-2
Értékeléshez automatikusan azt a kiadást társítsa, ami az olvasmánylistán szerepel.

Persze be lehet állítani utólag is, de lehetne automatikus. Logikus lenne szerintem.


11
Egy könyv csillagozások részletes felugró ablaka ne csak az ikszre csukódjon be, hanem kikattintásra is.
JUEX 1017d iktatva

128
Kiadás vagy borító választását felajánlani olvasás megkezdése/magánkönyvtári darab hozzáadása/értékelés írása esetén.

Ha megnyomom a gombot, jöjjön a választó popup ablak. (Melyik kiadás? és Nem társítok hozzá most kiadást opció.)


29
A többszöri értékelések legyenek szétválasztva úgy, mint a többszöri olvasások

Értem ez alatt azt, hogy ne csak újraolvasást lehessen jelölni a korábbitól külön olvasásként, hanem újraértékelést is. Hiszen lehet, hogy 5 évvel később újraolvasva már mást gondolok a könyvről és több/kevesebb csillagot is adnék rá. Illetve ha különböző kiadásait olvasom egy könyvnek, akkor azokat is egyszerűbb lenne ily módon külön értékelni.


20
A "Nem értékelt könyvek" listáját is lehessen időrend szerint rendezni

Így könnyebb lenne követni, hogy a közelmúlt olvasásaiból melyikhez nem írtam még értékelést. Különösen annak lenne hasznos, aki mondjuk évekre visszamenően felvitte az olvasásait, de nem biztos, hogy mindet értékelni is akarja utólag (mondjuk az 2000-ben olvasott Háború és békét, stb.). Így nem kell átvergődnie X év utólag felvitt olvasásain, hogy megtalálja azt az egy könyvet, amihez a múlt hónapban elfelejtett értékelést írni.