0
Kihívás nehézségi szintjére szavazás - a teljesítés után

Egy kihívást elsősorban annak kellene megszavazni, aki már teljesítette. A kihívásgazda meghatározza, hogy szerinte milyen nehézségű, aztán csak az szavazhatna rá utólag, aki már teljesítette.

Vélemények


2

Mondjuk ehhez inkább egy súlyozást tudnék elképzelni: mármint, hogy akik a kihívásra jelentkeztek és teljesítették vagy próbálták teljesíteni, azoknak a szavazata többet érne, mint azoké, akik csak nézték a kihívásokban az adottat és a leírás alapján érzésre böktek valamit. Nyilván az utóbbiak pontja is számít (aki sok kihívást osztályozott, csak be tud határolni pár dolgot), de azért aki teljesítette a kihívást mégis csak relevánsabb infót tud adni arról, hogy mennyire volt nehéz. (Pl. egy hasonló kategóriás kihívásoknál, az enyém valamiért nehéz lett és egy négyszer nehezebb pedig közepes, pedig az utóbbit végül talán csak hárman tudtuk teljesíteni, mert elég durva volt -> de hát én hiába szavaztam meg nehéznek, ha mások nem szavazták annak.)