6
Kedvencelés bővítése

Több olyan kedvenc művem is van, ami önálló kötetben nem jelent meg, így viszont nem szeretném kedvencnek jelölni, mert nem egyformán kötődöm az egészhez. Egy Hrabal-kötetnél (Gyöngéd barbárok) pl. nagyon zavaró számomra, hogy két kisregény van benne, a teljes könyv az egyik címét kapta, nekem meg persze épp a másik a kedvencem, a címadó ellenben még csak ötcsillagos élmény sem volt. Sőt, pl. novellánál, drámánál, versnél előfordulhat, hogy nem is olvastam a teljes kötetet.
Olyasmire gondoltam, hogy pl. a kedvencelésnél fogaskereket létrehozni, ahol be lehetne jelölni a kötet tartalomjegyzékéből, mely művet jelöltük annak, ha nem a teljeset. (Ahol nincs fent a tartalomjegyzék, ott előbb természetesen pótolni kell azt.) A lényeg, hogy ez esetben a szerző neve után az adott mű címe jelenne meg a profilnál található kedvenc művek között, nem a kötetcím. Ezt pedig alatta a bibliográfiáknál használatos “in” jelzéssel lehet ellátni, vagy pl. fölé vitt kurzornál megjeleníteni, mely kötetben található. Itt rákattintva is természetesen a kötet adatlapjára kerülnénk, ahol aztán a tartalomból lehet a részletek után tájékozódni.